2018. augusztus 10. | | Olvasási idő kb. 6 perc Nemrégiben egy olvasónk leírta, hogy úgy érzi, a negyvenes-ötvenes éveiben láthatatlanná vált a férfiak számára. Erre reflektálva harmincas vendégszerzőnk arról mesél, hogy neki – fiatalabb nőként – sem egyszerűbb a párkeresés. Őt ugyan észreveszik, csak valamiért nem tudja megtartani a férfiakat maga mellett. Vargha Brigitta írása. – Csak én érzem úgy, hogy a férfiak egyre kevésbé tudják, mit szeretnének a nőktől? Most összekacsinthatnánk, hogy "na, persze, a szexen felül", hisz azt mindig akarják, de mostanában az a tapasztalatom, hogy még ez sem mindig egyértelmű. Hallottam már férfi szájából, hogy "inkább hagyjuk, mert csak bonyolítaná a dolgokat"... Eljutottunk, oké, ne általánosítsunk: eljutottam odáig, hogy néha arra eszmélek: én udvarolok, én ostromlok, én epekedem. Ej, büszkeség, rég elvesztettelek már! Harmincnyolc éves vagyok. Igen, közel a negyven. Nem, még nem szültem. Hogy pánikolok-e? Nem. Azt azért nem. De félek. Félek, hogy egyedül maradok, és nem lesz családom.
Két hét múlva felszedte az egyik osztálytársnőjét. Majdnem belehaltam, amikor láttam, hogyan nyalják-falják egymást a suli előtt mindenki szeme láttára. A húszas éveimet végigpörögtem. Egyetem, bulik, munkahely, bulik, vidám, felhőtlen facérság, bulik. De igazából mindig, minden találkozáskor beugrott: vajon ő lesz az? Mindig az igazit kerestem. Még az egyéjszakás kapcsolatokba is beleálmodtam a folytatást. Nem tehetek róla, ilyen vagyok, nem tudom lazábban venni az ismerkedést. Nem is tudtam soha. És megjátszásnak érezném, meg totál nevetséges dolognak, hogy azt mutassam: nekem aztán mindegy, nekem nem fontos senki és semmi, ha engem akarsz, ha meg akarsz szerezni, akkor dolgozz meg értem, apukám. Bizonyára sokszor bejön ez a stratégia, de én nem szeretek taktikázni, okoskodni! Szőjön hálót a pók! Én őszinte akarok lenni és egyenes. Ha ez nem kell a férfiaknak, akkor ne kelljen. Volt olyan is, hogy én szakítottam, különben. De ez is azért történt, mert a pasi totojázott. Nem volt biztos benne, hogy ez így elég jó neki, ami köztünk van, vagy inkább lépjen.
Írjak? ne írjak? egyre számolom Határozatlan az öt ujjomon. Nem írni, vétek; írni, kész harag... De mikor Bikfic is verset farag! Eh, félre tőlem együgyű szerénység! Máshol megy az: itt minden a legénység; Szegény koldúsnak táskája üres; Ki mer, nyer, és talál az, ki keres. Nincs szebb dolog, mint az őszinteség; Elrejtett gyertya mi haszonra ég? Vagy, például, mit érne a tojás, Ha nem kiáltná a tyúk: "kotkodás! " Cégér fityeg, hol a kancsó kerülget; Cégér ne'kűl a jó bor is elülhet, Kivált az érdem olcsó vakbora, - Nehezen akad erre cimbora. A nagy Simon (ki nem isméri őt! ) Az álszerénységből szépen kinőtt. Ő az, kitől (bizony már jó minap) Egy hirdetést hoz valamennyi lap: Hogy ő az apja lelkinek se vár (Nem oly bolond ő, mint Shakespeár') Elismerésre, költői babérra, Halál után egy foghagymát sem ér a; Patkó se kell, ha már nem él, a lónak, S jobb egy veréb ma, mint egy túzok holnap: Ismerje meg hát a világ jelenben És bálványozza lángeszét; különben... No, mások ezt más útakon teszik, S mindegy az út, ha összeérkezik.
Persze ennek a fordítottja is igaz, hogy mivel már megvoltál neki, így már a takarékláng is bőven megteszi. Ezt nem tudjuk, nem mi beszélgettünk vele, hanem te.